Salgótarjáni utcai zsidó temető

 

Magyarország egyik legkülönlegesebb sírkertje, a budapesti Salgótarjáni utcai zsidó temető 1874-ben nyílt meg a korabeli budapesti köztemető, a mai Fiumei úti sírkert szomszédságában. 1892-ig ez volt Pest egyetlen működő izraelita temetője, amelynek viszonylag kicsiny, 4,8 hektáros területe a századfordulóra meg is telt. A pesti zsidóság elitjének végső nyughelyéül szolgáló mauzóleumok közül a legtöbbet Fellner Sándor és Quittner Zsigmond tervezte. A zsidó szimbólumok és a magyar népi motívumkincs elemeit egyesítő számos síremlék, illetve a szertartási és kapuépület a szecesszió korának hazai géniusza, Lajta Béla munkásságát dicséri.

Budapest ostroma után ide temették át a budapesti gettó halottainak többségét, ám az 1950-es évektől a temetőt már alig használták, az utolsó temetkezés az ezredfordulót követő években történt. A temető megállíthatatlannak tűnő pusztulása az 1960-as években indult el, a sírokat szinte teljesen benőtte a növényzet, a mauzóleumokat megrongálták és kifosztották, a szertartási épület kupolája az 1980-as években omlott be. A 2002-ben teljes egészében műemlékké nyilvánított temető 2016-ban került a Nemzeti Örökség Intézetének kezelésébe.

Temetői séták

AMIT TUDNI ÉRDEMES

A temetőlátogatás nyitvatartási időben, a temetőgondnok felügyeletével történhet. A turisztikai célú temetőlátogatás előre meghatározott időpontokban, vezetett, illetve felügyelt temetői séták keretében történhet, az aktuálisan kijelölt, kordonnal elkerített útvonalakon.

service
 

A temető jelenleg: Zárva Nyitva

A mai napon a temető nyitvatartása: 8:00 - 16:00 Zárva

Nyitvatartás

NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS

Hétfőtől csütörtökig
és vasárnap: 8.00-16.00

Pénteken: 8.00-14.00

TÉLI IDŐSZÁMÍTÁS

Hétfőtől csütörtökig

és vasárnap: 8.00-15.00

Pénteken: 8.00-14.00

Január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja

Móczár Gábor főigazgató és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagjai ennek emlékére a budapesti gettó zsidó áldozatainak emlékhelyénél rótták le kegyeletüket a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben.

A Salgótarjáni utcai zsidó temető története

Séta a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából 2024. január 28-án.