Éledő kövek

2018.01.09.

A Fiumei Úti Sírkert déli és keleti részével határos terület a történelem és művészettörténet nagy időiről tanúskodik. A National Geographic januári száma a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőt mutatja be.

Csupa ismerős nevet látok a sírokon. Goldberger – textilgyár, jut eszembe. Schossberger – a turai kastély, Weiss – Csepeli Fémmű, aztán egy monumentális neoklasszicista márványépítmény előtt állok meg: a Hatvany-Deutschéké, Európa legnagyobb cukorgyárosának családjáé. Óvatosan lépkedek a kordonnal határolt ösvényeken a Salgótarjáni Utcai Zsidó Temetőben, amely többéves kertészeti és restaurálási munkálatok során alakul át rendezett sírkertté. Számos mauzóleumot aládúcoltak, mások körül állványok magasodnak, rajtuk kőfaragók, restaurátorok dolgoznak. A parcellákban elburjánzott növényzetet kertészek ritkítják meg, hogy ismét láthatóvá váljanak a sírkövek, és a restaurátorok visszaállíthassák eredeti állapotukat. Valamennyi síremlék, mauzóleum restaurálásához egyedi terv készül. A Nemzeti Örökség Intézete közbeszerzési eljárás keretében valósítja meg a temető teljes rekonstrukciós munkálatait.

Radnainé Fogarasi Katalin a Nemzeti Kegyeleti Bizottság – mai nevén Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság – akkori főtitkáraként 2000-ben járt először az elhagyatott, dzsungelre emlékeztető területen. A sírköveket sűrűn benőtte a borostyán, a kripták omladoztak, az ösvények szinte járhatatlanok voltak.

Az úgynevezett Mártírkönyv adataiból tudható volt, hogy a második világháború végén a pesti gettóban elhunytak közül sokakat egy itt ásott tömegsírba temették. A bizottság úgy döntött, hogy a Fiumei Úti Sírkerttel határos zsidó temetőben, a tömegsírban nyugvók tiszteletére emlékparkot alakít ki. Az akkor életveszélyes területen azonban a terv megvalósítása cseppet sem ígérkezett könnyű feladatnak.

Tovább a cikk folytatásához

---