Lajta Béla
“Lajta Béla nemcsak nagy művész volt, a konstrukciónak fáradhatatlan töprengője és a nagy, összefoglaló formák idealistája, hanem olyan munkaerő, a produktivitásnak olyan rajongója, amiben a legnagyobb mesterekkel is állja a versenyt.”
VILÁG, 1920. október 14.
A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben a historizmus és a szecesszió számos jelentős építészének alkotásaival találkozhatunk, a temetővel azonban legszorosabban Lajta Béla neve forrott össze. Tizenegy síremlék mellett a sírkert kapu és szertartási épületének is ő volt a tervezője, sőt egy évtizeden át ő irányította a temetőben folyó műszaki munkákat is. Az 1873-ban Leitersdorfer Béla néven született építész Lechner Ödön tanítványa, a magyar szecessziós architektúra egyik meghatározó, bár számszerűleg viszonylag kis életművet létrehozó alkotója volt.
Lajta rövid életpályája folyamán mindvégig előszeretettel foglalkozott a funerális építészet műfajával. Síremlékei túlnyomórészt a 20. század elején használatban lévő két pesti zsidó temető-ben, a Salgótarjáni utcaiban és a Kozma utcaiban állnak. 1903-tól a Pesti Chevra Kadisa megbízásából ő töltötte be a pesti zsidó temetők műszaki felügyelőjének tisztét, így a két említett temető infra-struktúrájának kiépítése, fenntartása és a földalatti sírboltok építése feletti ellenőrzés is a feladatai közé tartozott.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető bejárata
A szertartási épület
A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben Lajta tevékenysége a temetői építmények újjáépítésével kezdődött, a magánmegrendelésre született funerális alkotásai a szerény Lederer-síremléktől eltekintve mind 1908 után keletkeztek, amikor a monumentális kapuépület már állt, az egészen különleges megjelenésű szertartási épület pedig befejezéséhez közeledett. A temető átalakításának részeként épült új sírboltokat megszerző és ott temetkező előkelő családok, a Svábok, a Kohnerek és mások ezek ismeretében bízták meg őt családi mauzóleumuk tervezésével. Lajta temetői működése ugyanakkor a pesti neológ hitközséghez és a Chevra Kadisához fűződő kapcsolatának csak egyik oldala volt – e testületek a korszakban Budapesten emelt reprezentatív közösségi épületeiket (Vakok Intézete, Szeretetház, Zsidó Gimnázium) is vele terveztették. A tőle síremlékeket rendelő családok – a sajátját kivéve – bérházaik, villáik vagy kastélyaik megtervezésével azonban már nem őt bízták meg: Lajta az ő szemükben bizonyára a temető komor monumentumainak építésze volt.
Lajta síremlékei a rokonai számára a Kozma utcai temetőbe tervezett kisebb síremléktől, sztéléktől a főnemesi rangra emelkedett hitsorsosok monumentális mauzóleumaiig terjednek. Funerális alkotásai méretükön és anyaghasználatukon túl formai szempontból is rendkívül változatosak: az építész nem elégedett meg azzal, hogy megrendelői számára egy-egy jól eltalált típus, kiérlelt megoldás variációit készítse el. Csakúgy, mint középületeinek és bérházainak tervezésénél, síremlékein is folyamatosan kísérletezett, szinte műről műre új formai megoldásokat keresett. Az absztrakt építészeti plasztikaként is felfogható zsidó síremlékek ideális műfajt jelentettek a számára, Lajta e hétköznapi funkcionális kötöttségektől mentes alkotásokban bontakoztathatta ki legszabadabban monumentalitásra és expresszivitásra törő képzeletét.
Szimbólumok és temetőművészet
Síremlékeinek megformálásánál, a rajtuk alkalmazott motívumok megválasztásánál Lajta kezdettől fogva tudatosan nyúlt a zsidó szimbólumokhoz, a zsidó funerális művészet hagyományaihoz, amelyekhez a pesti temetők egykorú neológ zsidó síremlékei, a társadalmi státuszukat sírjeleikkel is reprezentálni kívánó elit családok mauzóleumai már kevéssé kapcsolódtak. A Salgótarjáni utcai temető legismertebb síremlékei közé tartoznak azok a művei – Sváb Jakab fiai és Guttman Emil családi mauzóleuma –, amelyeken a monumentális szobrászatnak az emberi alak ábrázolását meg nem engedő zsidó temetőművészetbe való integrálását sikerült magas művészi színvonalon megoldania. Temetői alkotásait ugyanakkor nem lehet kizárólag a zsidó funerális művészet közegén belül értelmezni, azok megformálása és a temető művészetéről írt rövid tanulmánya is arról tanúskodik, hogy a századforduló német nyelvterületen jelentkező síremlék- és temetőművészeti reformtörekvéseiben, a kortárs funerális építészetben is tájékozott volt.
“ Valami szokatlan komor vallásos érzés ragadja meg a szemlélőt a nagy héber betűs pilonok, a hatalmas vasrács, majd a keleti, fehér csillogású kupola s a benne levő feketearany festésű terem láttára. Ez már nem építészet, ez piktúra, mely az idegek játékával is számol, mely ünnepi hangulatra és szorongó tiszteletre kényszeríti a temető látogatóját. ”
Málnai Béla leírása a Lajta-féle szertartási épületről
Lajta Béla a tömegesen előállított síremlékek típusai (obeliszk, aedicula), illetve az építményszerű mauzóleumok jellemző stílusai (hellenizáló, neoreneszánsz, egyiptomias) közé be nem sorolható, egyedi és egyéni karakterű művek megalkotására törekedett. Amennyiben a funerális művészet bevett megoldásaihoz nyúlt, azokat mindig átértelmezve, újragondolva használta fel. A Salgótarjáni utcai temetőben leginkább 1910 utáni művein megfigyelhető gazdag ornamentika, az egyénien stilizált, részben népművészeti, részben történeti eredetű díszítőmotívumok folyamatos alakítása szintén fontos jellemvonása volt síremlékművészetének. A kor funerális emlékein az ornamentika ritkán játszott jelentős szerepet – Lajta azonban városi épületein és temetői építményein egyaránt nélkülözhetetlen kompozíciós elemnek tekintette azt.
A Lajta Béla által tervezett síremlékek, mauzóleumok, valamint a szertartási épület és a hozzá kapcsolódó együttes a 20. század eleji magyar funerális építészet nemzetközi léptékkel is kiemelkedő csúcsát képviselik, részben romos állapotban is meghatározó elemei a Salgótarjáni utcai zsidó temető megjelenésének.
Ismertebb épületei a temetőn kívül
Lajta művei a Kozma utcai zsidó temetőben is megtalálhatók, de építészként a Fiumei úti sírkertben is dolgozott, hiszen kis híja volt, hogy nem az ő tervei alapján épülhetett fel Kossuth Lajos grandiózus mauzóleuma, amelynek tervezésekor 1902-ben a második díjat nyerte el.
Az építész fő műveiként a Szervita téri Rózsavölgyi üzletházat, az Erzsébetvárosi Bankot (ma Gázművek) szék- és bérháza a Rákóczi út 18. alatt, a Vas utcai iskolát, illetve a Radnóti Gimnázium Cházár András utcai épületét ismerik.
2010-re esett Lajta Béla halálának kilencvenedik, egyúttal a róla magyar nyelven megjelent egyetlen – a köztudatban a tervezőről élő képet mindmáig meghatározó – monográfia kiadásának negyvenedik évfordulója is. Az építész személyes hagyatéka nagyrészt elpusztult, kisszámú terv, fotó, műtárgy vagy kézirat került csak belőle köz- vagy magángyűjteményekbe. A „Lajta Béla virtuális archívum” ennek a szétszóródott hagyatéknak, töredékesen fennmaradt életműnek a fellelhető tárgyait, képi és írásos dokumentumait kívánja a világháló segítségével összegyűjteni, és egy jól áttekinthető, kereshető rendszerben bemutatni.
