Séták és tömegek az Emlékhelyek Napján

2018.05.14.

Míg az Emlékhelyek Napja című egész napos programon a szomszédos Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Filharmonikusok koncertjével és a kert legnagyobb mauzóleumainak fényfestésével várták a látogatókat szombaton, a zsidó temetőben vasárnap egész napos sétákon vehettek részt az érdeklődők.

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett rendezvényen egész nap - a nagy érdeklődésre való tekintettel az eredeti kettő helyett - több séta indult temetőben, ahol szakképzett történészek és idegenvezetők különböző tematika mentén kalauzolták az érdeklődőket. 

Az Emlékhelyek Napja sorozathoz országszerte 46 emlékhely kapcsolódott, a programok a legtöbb helyen ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek voltak.

Ma Magyarországon 17 nemzeti emlékhelyet és 49 történelmi emlékhelyet tartanak számon. Ezek a magyar történelem fontos helyszínei és gyakran fontos építészeti alkotások, amelyek nemcsak műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt is. Az emlékhelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el, egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nem csak egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.