Évről évre közelebb a világörökségi státuszhoz

2018.05.09.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2017 óta közbeszerzési eljárás keretében sikeresen valósítja meg a Salgótarjáni utcai zsidó temető rekonstrukciós munkálatainak egy részét.

Egy nagyszabású, négyéves terv elején tartanak a munkálatok, de máris láthatunk megújult síremlékeket, rendezett sétányokat. 2018 első felében váratlan esemény nehezítette az előrehaladást: a főbejárat melletti kerítés leomlott. A NÖRI főigazgatója Radnainé Fogarasi Katalin első intézkedése volt a balesetveszély elhárítása, a járda lezárása, majd az ok kiderítése.

„Nagy valószínűséggel a megnövekedett villamosforgalom miatt történt, ugyanis ezen az egyenes szakaszon gyakran végeznek fékpróbát a 7 tonnányi tengelyterhelésű villamosok. Ezt a terhelést az 1874 óta álló fal sajnos nem bírta. Jelenleg a temető előtt nem áll meg a villamos és lassabban is halad ezen a szakaszon” – tájékoztat a főigazgató.

Szakács István műszaki igazgató elmondta, hogy különös figyelmet fordítanak a kerítés megerősítésére, statikai vélemény alapján dinamikus terheléses, rezgésvizsgálatok kezdődtek a villamosvonallal párhuzamos teljes déli kerítés mellett. Fölhívta a figyelmet, hogy az idén minden nagyobb munkálatot el kell végezni, mert a 2019 őszén kezdődő Maccabi Európa Játékok kiemelt kulturális helyszíne a temető mellett és környékén lesz. A Salgótarjáni utca ezen része is megújul a sportesemény kezdetére, tehát különösen fontos, hogy a nagy gépeket igénylő munkálatok egy éven belül elkészüljenek.

Tovább a teljes cikkhez